A liszt

A tehéntejhez hasonlóan a liszt bevezetése is nagyon megosztja a közvéleményt napjainkban. Visszanyúlva a régmúlthoz, néhány hónapos kor után már kaptak lisztes, tésztás ételeket a csecsemők. Mindenki ismer ezekről történeteket.

Aztán a közelmúltban, még 10-15 évvel ezelőtt is azt az irányt követte a szakma, hogy 1 éves kor alatt amennyire csak lehet, kerüljék a lisztet. Ez főként a gabonafélékre vonatkozott. Vagyis kukoricalisztet, rizslisztet lehetett használni, de a főzelékek sűrítését ezidőtájt inkább burgonyával oldották meg. Nassolni pedig nem kekszet, vagy babapiskótát adtunk, hanem gyümölcsöket.
Sok egészséges elemet tartalmazott ez az elmélet is, amiből párat érdemes megtartani!

Néhány évvel ezelőtt azonban a kutatások azt az eredményt mutatták, hogy azoknak a gyerekeknek a körében gyakrabban alakul ki lisztérzékenység (coeliakia), akik tápcsatornája 1 éves kor alatt, sőt (!) 4-7 hónapos kor között nem találkozott liszttel. A gyermek gastroenterológusok (emésztőszervrendszerrel foglalkozó orvosok) ezért javasolják, hogy fél éves kor körül minden csecsemő – minimális mennyiségben – találkozzon gabonafélékkel, azaz lisztes ételekkel.

És közben a divatos diéták közül több is azt hangsúlyozza, hogy a teljes lisztmentesség a cél!

Hol az igazság?

A liszt, és itt elsősorban a teljes kiőrlésű, minőségi lisztekre gondoljunk, nagyon fontos B vitamin tartalommal bír, ami az agy működéséhez elengedhetetlen. Gyermekkorban tehát semmiképp nem javasolt, hogy ettől megfosszunk bárkit is.
A csecsemőkori lisztes ételek bevezetésével kapcsolatosan egy saját vélemény fog az alábbiakban következni. Próbálom ötvözni az elméleteket úgy, ahogy szerintem logikusak.
Fogadjuk el azt, hogy a bevezetésnek meg kell történnie fél éves kor körül. Ha nem is már 4 hónaposan kapja a baba a lisztet, de 6 hónapos kora körül mindenképp.
Az viszont, hogy ennek napi fél háztartási keksszel, vagy másnaponta 1 egésszel kellene történnie, az nem biztos, hogy a legcélszerűbb megoldás. Mindenütt arról hallunk és olvasunk, hogy a cukros ételeket kerüljük. Csecsemőkorban is, és később is. Főleg a finomított cukrokról van szó. Ehhez képest háztartási keksz ... 4 hónaposan ... Sokkal egészségesebb megoldásnak tartom, ha a főzelékbe teszünk naponta 1 teáskanálnyi teljes kiőrlésű lisztet. Abban se cukor, se tojás, se fehérliszt, se adalékanyag. És talán még gyorsabb, egyszerűbb is, mint a kekszet reszelgetni.
A babapiskóta a másik ötlet, ami szintén cukrot, fehérlisztet tartalmaz. A nevében baba csak, egyébként nem a legegészségesebb megoldás. Nincs benne olyan hasznos anyag, ami miatt úgy kellene éreznünk, a gyereknek szüksége van rá.
Mikor eljön a rágásra szoktatás ideje, és ahhoz lisztes falatokat adnánk, a kifli, a kenyérhéja sokkal jobb megoldás lesz.

Jók lehetnek még a babáknak kifejlesztett gabonapépek, ha azok nem ízesítettek nagyon és nincs bennük sok hozzáadott cukor.

 

 

 

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.