Toxaemia

Ki többet, ki kevesebbet hallott már a terhességi toxaemiáról, nagyjából mindenkiről elmondható, hogy egy nehezen megfogható valamire gondol, mikor szóbakerül ez a rettegett kórkép. Miről is van szó valójában?

A terhességi toxaeima kiváltó okai még ma sem ismertek. Ami biztos, hogy az anyai szervezet nem tud valami miatt alkalmazkodni a terhességi változásokhoz, illetve feltételezik, hogy valamilyen toxikus (mérgező) anyag jelenik meg az anyai szervezetben, ezért a toxaemia elnevezés. Jellemzi, hogy csak terhesség során fordul elő, jellemzően a várandósság második felében. Tünetei az emelkedett vérnyomásértékek, a vizeletben megjelenő fehérje és az ún. oedema és az extrém súlygyarapodás. Ezek a tünetek ráadásul egymást súlyosbítják.
Az oedema, vagyis vizenyősödés eleinte a lábszárakon jelenik meg, de pihenésre nem múlik el. Később kézen, arcon, teljes testen „dagad” a kismama, illetve rejtett oedema is megjelenik – ami okozza gyakorlatilag a nagymértékű súlygyarapodást.
Állapotromlás esetén fejfájás, látászavar, gyomortájéki fájdalmak is társulhatnak a fentiekhez.

A toxaemia mind az anyára, mind a magzatra veszélyes állapot!

Mivel romlik az anyai vérkeringés, ezért az anya belső szerveire is károsan hathat, illetve szülés közben és után a méh atóniás vérzésének kiváltó oka lehet, amely életet veszélyeztető vérzéssel jár. Súlyos esetben pedig az anyánál eclampsia alakulhat ki, amely egy teljes testre kiterjedő görcsállapot, és amely következményeként kóma léphet fel.
Magzati szempontból a romló keringés következménye enyhébb esetben a méhen belüli fejlődésbeli elmaradás, koraszülés, súlyosabb esetben akár méhen belüli elhalás is előfordulhat.

A toxaemia kezelése tüneti

Vérnyomáscsökkentő szedése, pihenés, diéta, vérvételek, ultrahangok, CTG-k.
Vérnyomáscsökkentőt természetesen a nőgyógyász ír fel receptre. Annyit érdemes tudni, hogy bár vizesedéssel jár a toxaemia, ilyenkor a vérnyomáscsökkentő mellé nem szokás vízhajtót írni (mint más esetben magas vérnyomás esetén).
A pihenés fogalmát is érdemes tisztázni. Sok kismama tévesen úgy gondolja, hogy vagy egésznapos alvást jelent, vagy hogy elég a fotelbe beülni. Nos, a pihenés elég ha napközben 1-2 órát vesz igénybe, de akkor a megfelelő testhelyzetben történjen. Fontos, hogy fekvő helyzetben és a lábakat felpolcolva/alátámasztva tegyük. Egyrészt ezzel segítjük a méhizomzat ellazulását, relaxációját, másrészt az anyai keringést tehermentesítjük vele. Kisebb mérvű vizenyősödésnél, lábdagadásnál napi 2x30 perc kényelmes „elnyújtózás” csodákra képes …
A diéta sem egyenlő az éhezéssel. Alapvető, hogy próbáljunk a sómentes étrendhez közelíteni, ugyanis az tartja a szervezetben a vizet, tehát attól alakul ki, illetve fokozódik az oedema. Az otthon elkészített ételekbe tudjuk, mennyi sót/fűszert tettünk eddig, nos, most abból kell kevesebbet és kevesebbet használni. Amire sokan nem gondolnak, azok a rejtett sók. Kenyérfélékben, pékáruban, felvágottakban, konzervekben, kész ételekben nagy mennyiségben bújik meg a só, így érdemes ezek helyett saját magunknak főzőcskézni.
A vérvételek a fehérjeürítéssel kapcsolatos vesefunkciókat vizsgálják, az ultrahangok és CTG-k pedig a magzat és a méhlepény állapotáról adnak felvilágosítást.

Mivel kialakult toxaemia esetén akár néhány órán belül is súlyos állapotromlás következhet be, fontos a tünetekre való odafigyelés, a gyakran végzett ultrahangvizsgálat, esetenként a szülőintézményi megfigyelés, és szükség esetén indokolt lehet az azonnali császármetszés elvégzése. Ezért lenne fontos, hogy az enyhébb tünetek megjelenésekor már figyeljünk oda a pihenésre, diétára, hogy a terhesség minél tovább kiviselhető legyen!

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.