Anyatej tárolása és felhasználása

Előfordul, hogy pont akkora mennyiségű anyatej termelődik, amekkora a csecsemő igénye. A legideálisabb állapot ez. Aztán van, mikor kicsivel vagy sokkal kevesebb, másnál kicsivel vagy sokkal több. Most azok kapnak tanácsot, akiknek a pillanatnyilag szükségesnél valamennyivel több teje választódik el.
Három helyzet állhat elő abban az esetben, ha a csecsemő nem üríti ki a mellet szoptatásonként.
Lehet, hogy nem minden étkezés után tudunk fejni, inkább csak reggel és délelőtt. Jellemző, hogy délutánra, estére kicsivel kevesebb tej termelődik, sokat vagyunk talpon, kevesebbet pihenünk, nyüzsög az élet. Még az is előfordulhat, hogy a délutáni, esti etetésre nem is lesz elég a szopizott mennyiség, a baba még enne, ha lenne mit. Ekkor jön az a megoldás, hogy a nap első felében lefejt anyatejet kapja el a nap második felében. Ilyenkor elég egy kis pohárba önteni a lefejt anyatejet, majd lefedve betenni a hűtőbe ( +4 - 5 °C-on 24 óráig eltartható így, csomagolatlan zöldségek, tojás, szalámifélék mellé ne tegyük azért). A következő alkalommal keletkező tejjel hasonlóan járjunk el. Majd ha a 2 pohárkában lévő anyatej egyaránt hűtő hőmérsékletűre hűlt, össze is önthetjük őket. Előbb nem, mert a már hideg tejbe nem tehetjük a még testhőmérsékletűt! Különösen figyelni kell erre nyári időszakban, mert gyorsan megromolhat a kánikulában kint hagyott értékes nedű.
Amikor tehát este oda akarjuk adni az anyatejet a babának, a hűtőből kivéve zárható üvegben meleg vízfürdőbe tesszük és testhőmérséklet körüli hőfokra melegítjük. Ha több tej is összegyűlt, várhatóan nem fogja mindet meginni a csecsemő, akkor ne mindet melegítsük fel, csak amennyit megeszik majd. Szagoljunk bele a tejbe, és csak akkor adjuk oda, ha nem érezzük romlottnak azt!

Abban az esetben, ha a lefejt anyatejre nincs szükség 24 órán belül, jól szopik a baba, a hűtőben összegyűlt mennyiséget fagyasszuk le. Szükség lehet rá, mikor megnő a csecsemő táplálékigénye és pár napig tart, míg az anyai szervezet reagál rá. Szükség lehet rá mikor egy ügyintézős napon, vagy esetleg az anya betegsége miatt a családból valaki más vigyáz a picire és enni adna neki. Jól jöhet később valamilyen főzelékhez keverve.
Vehetünk kifejezetten anyatej tárolására készített zacskót vagy poharat a boltokban. Ezek max. 200 ml űrtartalmúak és sterilek. Előnyük hogy csak használni kell, hátrányuk hogy nyilván pénzbe kerülnek és egyes gyermekgyógyászok nem javasolják a használatukat a műanyag mivoltuk miatt. Aztán használhatunk kiürült (mástól kért/kapott) bébiételes üveget. Előnye hogy üvegből van, biztos nem oldódik semmi belőle az anyatejbe és olcsó. Hátránya hogy ki kell fertőtleníteni.
A legbiztosabb és legolcsóbb módszer, bár fapadosnak tűnhet, a kifőzés. Válasszunk ki egy fazekat, amit másra nem használunk, amelyen ép a zománcréteg és jól záródik. Tegyünk bele egy kis citromlevet vagy citromsavat (a vízkövesség megelőzésére) és annyi vizet, amennyi a fertőtleníteni kívánt eszközeinket ellepi. Forraljuk fel a fazék tartalmát, majd a fedőt tegyük rá és még 30 percig hagyjuk a tűz fölött bugyogva. Ennyi idő alatt biztonságosan elpusztulnak a kórokozók. A vizet, ha leöntöttük, egy jól kivasalt (ezáltal szintén sterilizált) textilpelenkára tegyük (borítsuk, ugyancsak kifőzött ételcsipesszel fogjuk meg) az eszközöket (mellszívó alkatrészeit is fertőtleníthetjük így, egyszerre) és hagyjuk megszáradni.
Vagy vegyünk drogériákban kapható fertőtlenítő folyadékot, gyógyszertárban beszerezhető Neomagnol tablettát és az utasításnak megfelelően járjunk el. Ha pénztárcánk megengedi, sterilizáló készüléket is választhatunk erre a célra.
Anyatej fagyasztására sima nylon zacskót, tejfölös vagy margarinos kupát, ilyesmiket semmiképp ne használjunk.
Az összegyűjtött, összehűtött, jól zárható a fentiek közül valamelyik tároló edénybe tett anyatej a fagyasztóládába téve -20 – 24°C-os hőmérsékleten 3 hónapig tárolható és használható fel.
Ne felejtsük el, bármilyen eszközt használunk, írjuk rá (legbiztosabb az alkoholos filc) a dátumot. Ha magunknak, akkor magunknak, ha tovább is adjuk esetleg majd a tejet, akkor másnak is lényeges információ!
Ha tudjuk előre, mikor lesz szükség rá, akkor előtte nap vegyük ki a fagyasztóládából és kishűtőben hagyjuk kiengedni. Utána a fentebb leírtaknak megfelelően melegítsük és adjuk a babának. Fontos, hogy felmelegítés előtt rázzuk össze, mert állás közben a zsíros és vizes részei különválnak. Ha hirtelen kell a fagyasztott tartalékhoz nyúlnunk, akkor szobahőmérsékleten, langyos vízfürdőbe tehetjük a gyorsabb eredmény érdekében. Utána a már ismert melegítés következik.

Ha néhány hét után látszik, hogy akkora mennyiségű plussz női tejről van szó, amit biztosan nem fog igényelni a saját csecsemője a következő hónapokban, akkor szóba jöhet az anyatej továbbadása. Bár szakmai körökben vitatott, kis településeken jól működnek az ún. háztól-házig akciók. Több orvos véleménye, hogy a megbízható anyukától származó női tej sokkal értékesebb, még ha pasztörizálva kapja is a gyermek, mint a tápszerek. Az anyatejadó anyuka szabály szerint a lefejt mennyiséget lehűtve, megfelelő tárolóedényben naponta adja át a fogadó félnek. Az akcióban szoros együttműködés van a területi gyermekgyógyásszal és a védőnőkkel mind a higiénés feltételeket illetően, mind a finanszírozás miatt. Nagyvárosokban az anyatejgyűjtő állomások játszanak nagyobb szerepet, ezekről külön írásunk van.
Ha a háztól-házig akció útján jutottunk anyatejhez, biztosak lehetünk abban, hogy csak attól az anyukától kapunk tejet, akinek a szükséges szűrővizsgálatai megvannak, negatívak, és ahol a higiénés feltételek megfelelőek. Ebben a felelősséget a védőnő szokta vállalni, de ha valami eltérést tapasztalunk a tejben, nem megfelelő a minősége, mindenképp szóljunk a gyermekorvosnak, védőnőnek, aki újra ellenőrzi az anyatejadó anyukánál a körülményeket. És a gyanús tejet természetesen ne adjuk oda gyermekünknek, sőt, vigyük be a rendelőbe.

A kapott anyatej felhasználásának módja

A frissen lefejt, hűtőtáskában elhozott női tejet nem szabad egyszerűen felmelegítve odaadni a csecsemőnknek. Kb. 65º C-os vízfürdőt kell készíteni és 30 percig ebben tartani a tejet. Ez biztosítja a csíramentességet, így már bátran adhatjuk megfelelő hőmérsékletre hűtés után gyermekünknek.

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.