Koszmó

Hogy mi okozza a koszmót, arról több megközelítés is létezik. Az biztos, hogy nem elsősorban hanyagság miatt indul el a folyamat (persze más kérdés, hogy foglalkoznak – e aztán vele, vagy hagyják elterjedni). Egy bőrállapot, betegség, amely túlzott zsírosodás, korpaképződés következtében a fejtetőn, leginkább a kutacs tájon lemezes felrakódás formájában jelenik meg. Van aki a fokozott faggyútermeléssel magyarázza. Vannak erre hajlamos egyének. Más a fejbőr még nem kialakult vérkeringésének tulajdonítja az elhalt hámsejtek és bőrmirigyek összetapadását.
Ami tény, hogy nem fáj a gyereknek és nem viszket. Dörzsöléssel, kapargatással, puha haj/fogkefével lekaparászható. Az is tény, hogy vannak, akiknek kialakul, majd kezelésre eltűnik és el is felejtik a dolgot. Másoknak még óvodás korban is folyton visszatér a probléma. Előbbi esetben az ok inkább az lehet, hogy csecsemőkorban a hajmosás még nem annyira intenzív. A szülő óvatos, a kutacs körül nem meri annyira dörzsölni a gyerek fejét. A későbbiekben a hajmosással, fésülködéssel a legfelső, elhalt hámréteg rendszerint eltávolításra kerül. A száraz bőrűeknél húzódik el inkább a dolog. Ők hónapokig, évekig, gondos ápolás mellett sem tudnak megszabadulni tőle. Noha a kellemetlen szagot el lehet kerülni, meg a hatalmas csúnya összetapadásokat, de ehhez napról napra szedegetni, fésülni, speciális szerrel kezelni kell a fejbőrt.

Kezelés


Először azt javasolják, próbálkozzunk háztartási olajjal (napraforgó, oliva). Fürdetés előtt 20-25 perccel vattapamaccsal áztassuk be vele a pici haját, fésülgessük ki a levált darabkákat fésűvel, fogkefével, puhább körömkefével, majd fürdéskor mossuk meg a haját. Ne féljünk a kutacstól, nem lesz baja.
Ha ez nem hatékony, speciális koszmó sampont vagy olajat vehetünk a patikákban. Ezek illatosabbak, mint az olaj és talán hatékonyabbak is.
Végső esetben szalicilsavas hidrofiles pakolást alkalmaznak, mely egy gyógyszertári készítmény, a gyerekorvos írja fel receptre. Igen hatékony, szerencsére keveseket irritálnak az összetevői. Ha az előzőekkel hetek óta próbálkozunk, de érdemi változást nem tapasztalunk, mindenképp érdemes kipróbálni ezt is.

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.